Karbon pr cikk

Archive for the ‘Gepida bicikli’ Category

Közlekedj kerékpárral a városban

without comments

MTB GepidaBár még meg sem érkezett országunkba az igazi tél, ám már a tavaszt várom, amikor ismét elővehetem MTB kerékpáromat és barátaimmal útnak indulhatok az ország határain belül és terveink szerint idén már az ország határain kívül is. Tudom, hogy nem leszek egyedül, hiszen a tavaszt idéző napsugár sok ember csalogat majd a szabadba. A kerékpározás nagyon hiányzik már most, de kilépve az ajtón nap mint nap rájövök, hogy a szobából sokkal kellemesebbnek és kerékpározásra valóbbnak tűnik a helyzet. Így várnom kell néhány hónapot, hogy tekerni tudjak MTB kerékpárommal a fák és bokrok között, felfedezzek új erdei ösvényeket, bevegyem a nagyobb dombokat és leereszkedjek a lejtőkön is. A várakozás mint mindig most is izgalmas lesz, hiszen a szobába a meleg kandalló mellett el lehet kezdeni a tengerpartig tartó kerékpártúra útvonalának összeállítását és barátomnak is lesz ideje kitalálni, hogy az ősszel sokat rendetlenkedő férfi kerékpárját rendbe teszi vagy vásárol egyet a lassan tíz éves bicikli helyett.

Written by admin

november 18th, 2016 at 1:21 du.